Tizenötödik rész: A vihar előtti csend

Mint mondtam, ha meg tudom írni folytatom. Hát itt is lenne a rész jó olvasást nektek. 

Három hónappal később, már majdnem minden feladatot el tudtam végezni. Kivéve egyet. A repülést. Egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy felemelkedjek a levegőbe, és csapkodjak a szárnyaimmal. Ha igen, akkor is belerepültem egy borkorba, vagy a fáknak. Mindennel próbálkoztam, hogy megtörjem a blokkot, de nem. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Elgondolkodtam rajta, hogy csak akkor fog sikerülni, ha itt az ideje. Ezért nem is erőltettem.

Elérkezett a december. Hó borította a tájat, és nemsokára karácsony. Ez lesz az első, amit nem otthon töltök. Azóta amióta eljöttem nem is kerestek. Ebből látszik, hogy nem vagyok fontos a számukra. Jobb az életem itt, meg kell hogy mondjam. Boldog vagyok. Karácsonyi szünet volt a suliba, és Miáék elmentek vásárolgatni egy kicsit. Sam anyukája dolgozott, így egyedül voltam otthon. Lefeküdtem a kanapéra, és elszunyókáltam.

Kell hogy legyen valami itt. Nem lehet, hogy az a végzetem, hogy legyőznek. Nem fogom hagyni, hogy ez a kis cafka lenyomjon. Én vagyok a világ legjobb varázslója, egy kis tündérke semmit nem tehet ellenem. Meg is van. A végzet varázsa. Már csak egy másik varázsló kell hozzá, egyedül gyenge vagyok. Majd magam mellé állítom Duane-t. Nem hiszem el, hogy összeállt vele. A hányinger elkap. Nem ismerek rá. Ez a srác mondta, „ha megtalálom, a hercegnőt megölöm.” Erre meg elkezd vele járni. Hova süllyedt ez a világ. – hallottam Niall hangját a palotájában.

Arra riadtam fel, hogy egy Sam fekszik a hasamon. Annyira megijedtem, hogy lelöktem a földre. Akkorát koppant, azt hittem eltört a bordája. Felültem, és felsegítettem szegénykét. Rátámaszkodott a vállamra, és színészkedett egy sort. Eljátszotta, hogy mindjárt meghal, annyira fáj neki. Egymásra néztünk Miával, és gyengéden megpofoztuk. Mind a ketten elnevettük magunkat, Sam pedig megsértődött ránk.

Egész este őt engeszteltük kifele. Sütöttünk neki sütit, főztünk neki vacsorát, megmasszíroztuk a lábát. Adtunk neki meleg tejet, amitől egyből elaludt. Olyan volt mint egy kisgyerek, aki várja hogy az anyukája átölelje. Betakartuk, lekapcsoltuk rá a villanyt, és kimentünk a nappaliba.

-          Lenne egy kérésem – letette a forró csokiját az asztalra, és felém fordult. – Eljönnél velem a kórházba? – mosolygott.

-          Miért valami baj van? – néztem rá idegesen, és végighúztam a kezem az összes testrészén. Ahogy a hasához értem megfogta a kezem, és ott tartotta.

-          Terhes vagyok. – mondta nyugodtan.

-          Komolyan? – fülig ért a szám. Samnek babája lesz, Samnek babája lesz. A tudatalattim táncolt örömében.

-          Igen.

Másnap reggel korán keltünk, hogy még véletlenül se ébresszük fel Samet. Kilopóztunk a házból, és elmentünk a kórházba. Szerencsére volt időpontunk, így nem kellett órákat várni, míg beengednek. Mind a ketten izgatottan álltunk fel, mikor szólítottak. Kézen fogva léptünk be az ajtón.

-          Jó napot. A nevem Mia Ramses, és ultrahangra van időpontom – remegett a hangja.

-          Jó napot. Foglaljon helyet hölgyem.

Leült a székbe. Felhúzta a pólóját, bekenték a hasát, és azt a valamit, amivel az ultrahangot készítik a hasára rakták.

-          Nagyon szépen fejlődik Mrs. Ramses.

-           Nem vagyok férjeztet – mondta szomorúan. – Csak barátom van.

-          Elnézést. Látszik, hogy egészséges. Nemsokára meg lehet majd mondani a nemét is. Rendben akkor mára ennyi lenne. Egy hónap múlva találkozunk. Viszlát.

Kilépve a korteremből Mia arcára ráfagyott a mosoly.

Ahogy kiértünk a kórházból egyből hazafele tartottunk. Elhajtottunk egy bababolt mellett. Vezetés közben végig ezen járt az eszem. Vajon ki lesz a keresztanyja? Sam örülni fog neki ha megtudja? És mikor akarja megkérni a kezét? Egy éles szúrást éreztem a fejemben. Egy hangot hallottam a fejemben. Állj meg! Nem futhatsz el! Akkor is meg foglak találni! Hírtelen lefékeztem, a kocsi pedig megpördült. Belehajtottam az árokba. Oldalra néztem. Mia feje vérzett. Rögön arra gondoltam, hogy nem esett e semmi baja a babának. Nem tudnék azzal a tudattal tovább élni, hogy miattam ment el a baba. Nehezen vettem a levegőt, és éreztem, hogy a mellkasom szorul. Felemeltem a pólóm, megláttam, hogy vérzett a mellkasom. A mellettem ülő lány felnyögött. Így már tudtam, hogy nincs baja. Lenéztem a hasára. Egyből odakapott. Enyhe mosoly jelent meg az arcán. Ebből már tudtam, hogy minden rendben van. Kiszállt a kocsiból. Én nem tudtam mozogni, mert ha már a karomat is megmozdítom, nem kapok levegőt. A barátnőm hívott valakit, de nem hallottam a beszélgetést.

-          Nyugi nemsokára itt lesz Sam, és kiszedünk onnan – próbált megnyugtatni.

Tíz perccel később Sam rohanva jött oda hozzám, a kezében egy feszítővassal.

-          Csukd be a szemed, kitöröm az üveget.

Úgy tettem, ahogy mondta. Nagy csattanás, és üvegszilánkok leptek el. Mind a ketten megfogták a vállam, és megpróbáltak kihúzni. Én csak sikítottam a fájdalomtól. Nehezen a fűben kötöttem ki.

-          Eltört a bordád – állapította meg Sam.

-          Mióta készülsz te orvosnak? – egy félmosolyt erőltettem a számra.

-          Nem tudom – mosolygott – nem lesz baj, hívtam már egy mentőt.

Engem otthagyva a füvön elmentek egy kicsit messzebbre, de még láttam őket. Sam letérdelt Mia elé, és:

-          Mia Ramses, leszel a feleségem?

A lány szemébe könnyek szökte, és igent mondott. Beleugrott az ölébe. Mikor elengedte összeesett a sírástól és az örömtől. Odakiabáltam, amennyire csak tudtam, hogy gratulálok.

Megérkezett a mentő. Felrakta a hordágyra, és berakta a mentőbe. A kis ablakban, csak annyit láttam, hogy Sam és Mia csókolóznak. Annyira boldog vagyok. Egy könnycsepp görbült le az arcomon.