Tizenhetedik rész: Diplomaosztó

A kórházban tett látogatásom során, sokat kellett pótolnom a suliban. De ez sem akadályozott meg, hogy lediplomázzak. Mikor hazaengedtek, első dolgom az volt, hogy mindent bemagoljak. Sokat segítettek nekem, azt is meg kell említenem. És eljött a nagy nap, amire egész életemben vártam. Lediplomázok. A vizsgáim mind sikerültek, valamelyik száz százalékos lett. Életem egyik legjobb napja volt a mai.

Még nem is csörgött az ébresztőórám, de nekem már a szemem kipattant. Nem voltam álmos, sőt még az álomvilágba se kerültem át. A szék tetején ott hevert a köpenyem és a sapkám. Ezek alá felvettem egy kék mini ruhát. A fülembe egy gyönyörű szép kék kristályos fülbevalót tettem. A nyaklánc, amit Duane-től kaptam folyton a nyakamba van, és most illett is a szerelésemhez. A kicsi Cristian sírására figyeltem fel a velem szemben lévő szobából. Lépteket hallottam, gondoltam Mia az, de nem hallgatott el a kicsi, sőt még jobban sírt. Halkan kilopakodtam a szobámból, és a gyerekszoba ajtajánál megálltam. Egy sötét köpenyes alak volt a kiságy felett. Próbáltam kivenni az alakjából, hogy ki lehet az. Nem sikerült. Kivette a babát a kiságyból, és felém fordult. Megcsillant tengerkék szeme, és már leesett ki is volt ő.

-          Mondtam, hogy eljövök a gyerekért – közölte velem nyugodtan.

-          Tedd vissza a kiságyba, vagy szólok a többieknek! – fenyegettem.

-          Azt kötve hiszem – egy gonosz vigyort villantott rám, és máris ott állt előttem.

Megfogta az állam, közelebb húzott magához, és megcsókolt. A csók hatására ledermedtem, csak a szemem tudtam mozgatni. Addig nem engedett a varázs, míg el nem tűnt a gyerekkel együtt. Mit csináljak most? Hogy engedhettem elmenni? Egyszer még meg fogom ölni ezt a barmot! Újra tudtam mozgatni a testem minden tagját. Mia jelent meg mögöttem, mikor éppen próbálgattam a mozgást.

-          Mi történt itt? – kérdezte idegesen, látva, hogy a baba nincs a helyén.

-          Itt volt…volt…- egyszerűen nem tudtam kimondani. Valami gátolt benne.

Elővettem egy lapot, és leírtam, de a neve egyszerűen elmosódott. Olvashatatlan lett. Mutogatni is próbáltam, de értelmetlen baromságok jöttek ki. Hülye varázs. Mia szemébe könnyek szöktek. Elrabolták a kisfiát, és nem tudunk semmit tenni, mert nemsokára diplomaosztó, és kitudja Niall hova vitte. Megígértem neki, hogy mindent megteszek, hogy megtaláljam.

A iskolába érve virágok és lufik hada várt minket. A diákok a szüleikkel, rokonaikkal, és barátaikkal érkeztek erre a különleges eseményre. Leültünk a helyünkre. Már mindenki itt volt, így elkezdődhetett.

-          Üdvözöljük a kedves szülőket, rokonokat, ismerősöket. Elérkezett ez a nap is, mikor ezek a diákok megkaphatják a diplomájukat. Ebben az évben mindenki sikeresen lediplomázott. Egy valakit szeretnék kiemelni, aki hiába nem volt velünk a végén, mégis felkészült, és szinte a legjobb diplomája lett. Neki szeretném átadni elsőnek. Sophie Casterwille.

Nagy tapsvihar fogadott. Felmentem a színpadra. A beszédem közepette valami belehasított a fejembe. Mikor már azt hittem minden a terv szerint fog haladni, te közbeavatkozol. Mi lett veled öcsém? Régen minden rosszat együtt csináltunk. Niall, Duane-nel veszekszik. De hol?

Megérzetem a jelenlétüket, és odaszaladtam hozzájuk. Nem akartam közbeavatkozni, inkább csak távolról figyeltem az eseményeket.

-          Az már rég volt. Szeretem Sophie-t. Takarodj innen!

-          Ez fájt. Ilyet mondani a saját bátyádra? Ja, bocs nem mehetek el, mert nekem is diplomaosztóm van – forgatta a szemét.

-          Hol van a gyerek Niall? Add vissza vagy megbánod!

-          Mert mi lesz? Kiereszted a kis szárnyacskáidat, és elrepülsz? Jaj bocsi nem tudsz, mert letépték – elkezdett röhögni.

-          Te szemétláda most megöllek! – és nekiment Niallnek.

Ennyire dühösnek még soha nem láttam. Mintha kifordult volna magából, és nem is ő lenne. Már változtam volna át fele, mikor megláttam, hogy valami kiesik Niall zsebéből. Egy Holdkulcs. Lassan lopakodtam oda, de mégsem értem el. Ciara éppen akkor kapta fel a földről, mikor oda akartam nyúlni. Ő az a csaj, aki miatt az igazgatóiba kerültem. Gyűlölöm ezt a csajt. Legszívesebben megfognám a derékig érő haját, és feldobnám a zászlórúdra, és onnan lógatnám le.

-          Bocsika, de ez az enyém – közöltem vele közömbösen.  

-          Á-á, én találtam, most már az enyém.

-          De ezt még a nagymamámtól kaptam. Kérlek, add vissza – nem fogok neki könyörögni.

-          Egy feltétellel. Elcseréled a nyaklánccal – mutatott rá a nyakamban lógó ékszerre.

-          De ez vará…ezt Duane-től kaptam – majdnem elszóltam magam.

-          Ha kell a kulcs, akkor ideadod.

Nehezen beleegyeztem. Mit meg nem teszek ezért a kis kulcsért. Kivettem a nyakamból, és beleraktam a kezébe. Ő átadta, és elment. Egy kis leditációs bűbájjal visszaszereztem a féltve őrzött kincsem. Elmentem egy sarokba, és elkezdtem tanulmányozni. Arra gondoltam, hogy el kéne jutnom a toronyba. Egyszer csak nagy villanás, és ott voltam. Ezt a részét még nem láttam. Mintha egy várbörtön lenne. Babasírást hallottam a végéből. Odafutottam, és behelyeztem a kulcsot a helyére. Nagy kattanás, és nyikorogva kinyílt. Egy babaágy állt a szoba közepén, benne a kis Cristiannal. Egy pajzs védte. Ilyen varázslatot, még soha életemben nem láttam. Erős, áttörhetetlen. Vagy mégsem? A nyaklánc, amit az út során belecsúsztattam a zsebembe, fényesen kezdett el világítani. A szélén lévő kis holdcseppek egyike kiesett. Megijedtem, hogy tönkretettem, de eszembe jutott mit mondott Duane. Koncentráltam, és a kezemben lévő kis csepp a pajzs felé halad. Arra lettem figyelmes, hogy a szárnyaim kint voltak. Átváltoztam. De hogy? Biztos a csepp tette. Egy lyukat égetett a pajzson, így most már szabad volt az út a számomra. A keresztfia mosolyogva nézett rám, és éreztem az erejét. Egy kisbabának ennyi ereje nem lehet. Akkora varázslat lakozik benne, mint a világ legnagyobb mágusaiban. De ő még csak egy kisbaba. Nem is tudja kicsoda saját maga. Kiemeltem a kiságyból, és máris indultam kifelé. Az ajtót bezártam magam után, hogy még véletlenül se tűnjön fel neki, hogy eltűnt. De ha benéz, akkor. Sebaj, addigra már biztonságba lesz. Már a torony felénél jártunk, mikor valaki egy erős lökő varázslatot küldött rám. Hátrafordultam, és megláttam Niall-t a diplomaosztó köpenyében. Leraktam a babát, hogy még véletlenül se essen baja.

-          Mit akarsz a kicsitől Niall?

-          A világmindenség legnagyobb varázslóinak az ereje lakozik benne. Tudod, mekkora hatalomhoz jutatna ez engem? Nekem, kell ez a hatalmon Sophie. Ha kell erőszakkal is elveszem ennek a babának az erejét. Elsőnek a tiédet akartam, de te rájöttél, és elveszítettem a bizalmadat. De most itt az én időm. Nem állíthatsz meg!

-          Azt te csak hiszed. Egy álnok kígyó vagy. És csodálkozol, hogy nem szeret senki, hogy nincsenek barátaid, mikor mindenkinek csak a vesztét akarod? Mondhatok valamit? Mikor eljöttem veled, akkor én tényleg szerettelek. És mikor megláttál a ruhába, azt hittem, hogy te is. Egy szörnyeteg vagy! Gyűlöllek Niall! A pokolra fogsz általam kerül garantálom!

-          Nem kell ez a nyálas szöveg aranyom. Engem senki nem tud szeretni. Azért is jöttem elő, hogy a sorsomat beteljesítsem.

-          Ugye tudod, hogy a sorson lehet változtatni?

-          Hagyjuk, nem akarok veled lelkizni. Mert még a végén kimo…

-          Mit, Niall? – mélyen belenéztem a szemébe. Gonoszság lakozott az egészben, de egy kis részén láttam a megbánást. Láttam, hogy ki akar szabadulni a szorítás alól.

-          Takarodj! – és rám küldött egy tűzgolyót.

Elhárítottam. Mikor a füst elült, már nem volt ott. Eltűnt. Mit akart mondani? A baba csendesen üldögélt a sarokban, és játszott egy pillangóval. Hogy került ide ez az állta? Hisz Niall minden cukiságot kitörölt ebből a világból. Aztán hírtelen beugrott. Cristian varázsolta ide. Vajon ő lesz az, aki átveszi ennek a világnak az irányítását, és újra békét, és szeretetett hoz ide?

Visszaértünk az iskolába. Nagy tapsvihar, és mindenki feldobta a sapkáját. Pont a végére értem ide. Lediplomáztam! Ránéztem a kezemben lévő gyerekre, és azt gondoltam. Nem fogom hagyni, hogy ez a barom legyőzzön a párbajban. Én leszek a győztes, és meg fogom ölni. Ha bántani meri a szeretteimet, akkor meglakol. Egy virágcsokor jelent meg a földön. Egy cetli volt benne. „Köszönöm: Cristian”. Egyre nagyobb lesz az ereje, és ezt meg kell védenünk.