Ötödik rész: Első csata, avagy minden kiderül

Sziasztok drága olvasóim..:) Nagyon sajnálom,hogy nem voltam, de hisz ott volt az év vége, és sok dolgom volt..:) De most már itt vagyok, egy vadi új résszel..:) Köszönöm a 15 feliratkozót, és a majdnem 1900-as oldalmegjelenítést..:)
Puszi: Cristy

Idegesen kopogtatta az ajtót, amit az előbbi pillanatban gyorsan bezártam. Nem akartam, hogy meglássa a fiúkat így. Mind a ketten az ágyamon feküdtek. Niall vérzett, Sam pedig már félhalott volt. Anya ideges hangja hallatszott az ajtónak a másik oldaláról.

-          Sophie Casterwille engedj be a szobádba azonnal!

Egy nagy koppanást hallottam anya felől, és egyszer csak a szobámban láttam. Az arca elborult a dühtől, a kezében egy kés volt. Ezzel nyitotta ki az ajtót. Mégis látszott rajta a megdöbbenés a fiúktól. Nem értette mi történhetett velük, meg eddig Sam nem is volt itt. Niall felállt az ágyról, odabicegett anyához, belenézett a szemébe, és ezt mondta neki:

-          Nem láttál itt semmit, soha nem jártál itt, nem is fogsz többé ide feljönni.

Ezzel anya sarkon fordult, és kiment a szobából, bezárva maga után az ajtót. Döbbenten néztem Niallre, aki felém fordult. Bár már a másik világban megmutatta az ereje egy részét, én még mindig nagyon ledöbbenek miket is csinál. Ez nem lehetséges. Ilyenek nincsenek. Magamban mindent tagadtam.

-          Mit tettél anyámmal? – kérdeztem meglepődve

-          Kitöröltem az emlékeit. De ne aggódj nem az egészet, csak a most történteket.

-          Az se lett volna baj, ha nem emlékszik rám – ültem le az ágyamra Sam fejét a lábamra téve.

-          Nem ápolsz jó kapcsolatot az édesanyáddal?

-          Igazság szerint nem. Még kiskoromban kezdődött. Sokat voltam a nagymamámmal, és ez zavarta. Később megszületett a kishúgom. Neki ő volt a mindene, mindent megkapott, így Kiara is utál engem.

-          Már értem, hogy lehetsz te a kiválasztott.

-          Kiválasztott? – emeltem fel a hangom.

-          Igen – állt fel Sam az ölemből.

-          Ezt hogy értitek?

-          Úgy, hogy olyan erővel rendelkezel, ami ritka az emberek között, sőt nem is létezett mostanáig – kezdett hozzá Niall.

-          Basszus szörnyeteg vagyok?

-          Nem drágám. Te egy… - elájult

A kezeimbe hullott a feje. A torkomban egy gombóc volt. Nem tudtam mit tegyek, és Niall is eltűnt. Két perc még itt volt. Megnéztem a pulzusát, de nem volt. A gombóc kiszabadult, és könnyáradat lett helyette. Az élettelen test ott feküdt az ölemben. A legjobb barátom jéghideg, és a szája hófehér volt. Utoljára akkor látottam ilyet, mikor a nagymamám temetésén voltam. Ráhajtottam a fejem Samére, és elkezdtem simogatni. Egyszer csak egy nagy fuvallat, és kinyitódott a könyvem. A lapján megjelent egy szöveg: „Élettelen test melyből a lélek már kiszállt, éledj fel és légy megint önmagad immár.” A fejemben egy hang azt súgta, hogy mondjam ki. Rátettem a kezem Sam szívére, és elmondtam. Egy nagy fénysugár jelent meg a kezemnél, és mozgott. A kezeivel megszorította a combom. A bőre újra visszanyerte a színét, a szája rózsaszín lett, és mosolyra húzódott. Felsegítettem, és megöleltem. A fülembe súgta:”megmentetted az életem”. Ilyenkor eszméltem rá, hogy varázserő birtokában vagyok. Visszahoztam a barátom a halál szakadékából, úgy, hogy egy „varázsigét” vagy mit kimondtam.

Sammel este lefeküdtünk aludni. Ám Sam hamarabb elaludt, mint én a macimat ölelve. Betakartam a takarómmal, és néztem a mosolyt az arcán. A sebei kezdenek eltűnni az ige hatására. Elképesztő mennyi erő van ebben az emberben. Megmentette az életem a másik dimenzióban, és nem tudom, hogy csinálta. Talán neki is lenne ereje? A gondolataimban elveszve elaludtam. 

Álomvilágba kerültem. Körülöttem minden csodaszép volt, a virágok színjátszósak voltak. A levegő tiszta és friss volt. Éreztem egy gyenge szellőt, ami éppen, hogy csak fújta a hajam. A madarak éneke káprázatosan gyönyörű volt. A ruhám fehér volt apró masnival az oldalán. Egy lányt láttam elszaladni egy fa mellett, úgy döntöttem követem őt. A haja szőkésbarna göndör volt, a bőre kreol. Ő is fehér ruhát viselt, és a kezében volt egy száll fehér rózsa. Odaértünk egy házhoz, aminek az ajtaja aranyból volt. A falain tündérek, és más mesebeli lények voltak. Beléptem az ajtón, a lány viszont eltűnt. Egy nagy hálószoba tárult elém. Csak egy valami volt benne, az is egy ágy volt. Sok párna és egy nagy takaró volt rajta kék huzattal. Beleugrottam az ágyba. Már majdnem elaludtam, mikor valaki hátulról átölelt. A kezei fehérek voltak, de kellemesen melegek. Megfordultam, és megláttam két kék szempárt. Az ajkai rózsaszínek voltak. Magához húzott, én pedig hozzábújtam. A keze lecsúszott a hasamra, hírtelen jött, így megijedtem. Bár nagyon jól esett. Az én kezem a combjára csúszott. A homlokunk egymást támasztotta. Az ajkunk egyszer csak az egymáséhoz ért. Megcsókolt én pedig vissza. A keze becsúszott a ruhám alá, az enyém pedig a nadrágjába. Benyúltam a gatyájába, és…

Felkeltem. A testem forró volt, a szám pedig vérzett. Álom volt, és…és annyira jó. Nem érezhetek semmit iránta, pedig az álom nem ezt mutatja. Ránéztem Samre, és a szívem egyre gyorsabban kezdett verni. Mi van velem? Az álom után mind a két fiú iránti érzelmem megnőtt. Niall-t csak egy napja ismerem, de mégis. Mióta tudom, hogy valamilyen erő birtokában vagyok, és ezek az események történtek az agyam összekavarodott. Soha senki iránt nem éreztem szerelmet. Bár volt egy még gimis koromban, de hát az csak két gyerek fellángolása. Igazi vonzódást senki iránt nem éreztem. Mostanáig.

Reggel Sam édes hangjára keltem.

-          Jó reggelt szépség – nyomott egy puszit a homoklomra, - látom jól aludtál.

-          Jó reggelt neked is – mosolyogtam, - igazság szerint nem nagyon.

-          Mi történt?

Elmeséltem mi történt este, viszont azt nem, hogy érzek valamit iránta. Anya kopogtatott az ajtón.

-          Sophie, gyere ki a konyhába egy kicsit.

Leszaladtam a lépcsőn. Ugyan abban a ruhában voltam, mint tegnap, nem volt időm átöltözni. A tesóm még mindig pizsamában volt, pedig az óra már fél nyolcat mutatott. A tévé előtt ült, és nézte a műsorát. Leültem a konyhapulthoz, és vártam a letolást, ám nem ez történt.

-          Kicsim ma elmarad az iskola.

-          Miért? – néztem rá csodálkozva.

-          Megszállták az iskolát a darazsak, és időbe telik, míg kitisztítják. Az igazgatónő most hívott, hogy két hétig elmarad az iskola.

-          Kössz anyu…mehetek fel?

-          Persze.

Lassan ballagtam felfele a lépcsőn, és nagy zajra lettem figyelmes a szobám felől. Éppen az utolsó lépcsőfokon jártam, mikor Sam kiesett az ajtón. Odaszaladtam hozzá, felsegítettem, ő pedig az ajtóm felé mutatott. Besiettem, Niall állt a szobám közepén. A falon egy nagy perzselés volt, az ágyamról az ágynemű a földre került, a számomra kedves holmik fele megsemmisült. A könyvem…szerencsére semmi baja nem volt. Anélkül nem tudnék létezni. Beálltam a két fiú közé, de egyiküket sem hatta meg, ugyan úgy lőtték egymásra a varázsgömböket. Egyszer csak elkiáltottam magam.

-          HAGYÁTTOK ABBA FIÚK!

Mind a ketten leálltak a lövöldözéssel. Hírtelen egy nagy portál nyílt meg előttünk, ami beszippantott minket. Már nagyon elegem van ezekből az izékből. Mire jók?

Meleg, szárazság, és piramisok mindenhol. Egyiptomban vagyunk. Csak én viseltem más ruhát. Hosszú fehér egybe ruhát viseltem fehér masnival az oldalán. A hajam kontyba volt fogva, és volt rajtam egy tiara. Épp mint az álmomban. Sam maga mögé lökött, nehogy eltaláljon Niall varázsgömbje. A nagy csatározás közepette megjelent egy lány. Szintén fehér ruhát viselt, és a kezében egy fehér rózsát tartott. Ez nem lehet igaz. Valóra válik az álmom? A lány odament Niall-hez, és a kezébe nyomta a rózsát. Ahogy elvette hátraesett egy erős ütő varázslattól. Odafutott hozzánk, rám mosolygott, és beállt Sam mellé a csatatérre. Együtt harcoltak, akár csak a könyvben írják. […]”Segíteni fognak neki a barátai, akik szintén különleges képességekkel rendelkeznek.” […] Ki ez a lány? Ahogy Sammel összhangban harcolt az egyszerűen elképesztő. Akár csak egy tündérmesében. De még mindig nem tudom, hogy lehetséges az, hogy Samnek ereje legyen. Úgy vagyok vele, hogy ez egy álom, és nem lehetséges, de ahogy láttam a sérüléseket a két fiún, és hogy az álmom kezd valóra válni, egyre hihetőbb. A lány megfogta a kezem, és odahúzott hozzájuk. 

-          Ne félj nem foglak bántani bízz benne, és minden rendben lesz.

Úgy tettem, ahogy mondta. Bíztam benne, hogy megvéd. Behunytam a szemem, és megfogtam Sam kezét is. Arra gondoltam, hogy mennyire szeretem. Egyszer csak egy nagy fénycsóva ereszkedett le az égből, benne egy jogarral.  Niall szemében egy kis félelem csillant meg. Sam odalökött a jogarhoz, én pedig a kezemet kinyújtva kivettem a fénycsóvából. Az eltűnt, és a bensőmben valami mágikus erőnek a jelenlétét éreztem. A bőröm kifehéredett, a ruhámban egy vörös csík jelent meg, a nyakamban egy nyaklánc, amiben még csak egy kő volt az ötből, a hajam már nem kontyban volt, hanem le volt eresztve, a jogar csillogott. Odafordultam Niall-hez és mondtam:

-          Niall semmi esélyed ellenem. Erősebb vagyok, mint azt hiszed.

Ezzel a mondattal feléje fordítottam a jogart, és a benne lévő energia lecsapott rá. Ahogy elült a fényesség, már nem volt ott. Azt hiszem visszament feltöltődni. A nagy energia-kibocsátástól összeestem.

Az ágyamban ébredtem magam mellett a jogarral, Sammel és a lánnyal. Sam a kezemet fogta, és várta, mikor nyitom ki a szemem. Ahogy a szemem kinyílt megölelt. A szeretette átjárta a testem minden porcikáját. Felültem az ágyban, és ránéztem a jogarra. Nem álom volt. A jogar, a nyaklánc mind itt van.

-          Ki vagy te? – ránéztem a lányra.

-          A nevem Mia Ramses. Egy boszorkány vagyok. Ahogy látom ti sem vagytok mások, vagyis te szépfiú – mosolygott.

-          A nevem Sam Parker – mosolygott vissza, - igazából Sophie nem boszorkány, hanem egy nagyon ritka fajnak a tagja. Tündér.

-          Állj..állj..állj, hogy mi? – csodálkoztam el.

-          Igen drágám az vagy, vagyis azt hiszem, de ennek még utána kell nézni.

-          Lehet egy kérdésem?

-          Persze mond nyugodtan.

-          Mióta vagy te varázsló vagy micsoda?

-          Olyan tíz éves korom óta tudom, hogy van erőm.

-          Miért nem mondtad el? – szomorodtam el.

-          Az mindegy majd megtudod.

Az ölébe húzott, és átkarolt. Fly szőkésbarna haja, és barna szeme csak úgy csillogott a boldogságtól. Őt láttam álmomban.