Harmadik rész: Kísérlet/ part 1

Hát elsőnek is nagyon szépen köszönöm a négy feliratkozót, és a pipákat..:)) A blogolással töltött hónapjaim alatt még nem volt ilyen, hogy már ilyenkor ennyi látogatóm és feliratkozóm van..:)) Hát amint látjátok új kinézetett kapott a blog, és remélem nem okoztam csalódást a rész megjelenésének az idejével..:)) Egy kicsit rövid lett a rész,de most csak ennyire volt időm.:)  Nyugodtan pipáljatok, kommenteljetek és iratkozzatok fel.:)

Jövőhetén várható az új rész.:D xoxo Cristy



Csodálkozva néztem a képet, pontosan ugyan olyan, mint én. Nem lehetek tündér! A gondolataimat Sam éles hangja szakította meg.

-         Mit látsz? – kiabált

-         Bocsi, elgondolkodtam – felmutattam a könyvet

-         Ez..ez…te vagy – csodálkozott

-         Igen, és ugyan ez volt, mikor Niall megérkezett. Álmomban láttam meg, majd megnéztem a könyvben, és másnap megjelent. Ez nem lehet véletlen.

-         Nagyon furcsa. Mit írnak „rólad”?

-         „Sokan próbálták már legyőzni a gonoszt, de mindenki elbukott. Az emberek közül lesz egy lány, akinek a szívében erősen kötődnek az érzelmek, ő lesz az, aki a szeretett varázserejével le fogja győzni. Viszont sok nehézségen kell majd átesnie. Segíteni fognak neki a barátai, akik szintén különleges képességekkel rendelkeznek. Végül a tündérek királynőjének fogják tekinteni.”

-         Ez nagyon furcsa – csodálkozott el Sam -, ki lehet az a két tag?

-         Gondolom az egyik te – mondtam komolyan

-         Te most hülyéskedsz? – nézett csodálkozva -, akkor ki lehet a másik?

-         Egy lány, vagyis gondolom, hogy az.

-         Most minden lányt meg kéne nézni? Bár nem lenne rossz – villantott a fehér fogait

-         Te idióta nőcsábász – nevettem -, ma este elkezdjük a kísérlettet?

-         Persze, de akkor most mennem kell. Pussz – küldött egy puszit

Kikapcsoltuk a skypet, és lefeküdtem az ágyamra. Gondolkodtam mindenen, egyszerre volt a fejemben a könyv idézete, Niall, és a kísérlet. Mindig is szerettem volna mágikus lény lenni, de nem ilyen felvétellel.

Elérkezett a kísérletezés ideje. Fél hat volt, és Sam sehol. Kimentem a konyhába, felültem a konyhapultra, és ott vártam. Kezdtem megéhezni, így odamentem a hűtőhöz és kivettem a tejet, a polcról levettem a zabpelyhet, és kivettem egy tányért a szekrényből. Valami kihullott onnan. Egy levél, amit nekem címeztek.  Körülnéztem, hogy nem lát-e senki, leültem az asztalhoz, és kibontottam a levelet. A nagymamám kézírása volt: „Drága Sophie. Sajnálom, hogy nem lehetek ott a születésnapodon, de nekem már lejárt az időm. A könyvem immár a tied. Kis tündérkém, nagyon remélem, hogy az erőd egyre erősödni fog, és legyőzöd majd a gonoszt. Nagyon fogsz hiányozni kicsikém. Szeretettel: Nagyi”

Könnyek szöktek a szemembe. Ezt miért nem kaptam meg?  Most elkezdett nagyon hiányozni nagyi. Soha nem kapom vissza.

Átmentem a nappaliba. Leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. A húgomnak a műsorának már egy fél órája vége, így felment tanulni. Valami tánccsatorna ment, jó volt az. Egyszer csak valaki csengetett. Mire odaértem volna az ajtóhoz Kiara már kinyitotta az ajtót. Nem érdekelt, így visszaültem a kanapéra. Ahogy leültem a húgom szólított:

-         Sophie egy nagyon helyes pasi keres – felpattantam, mert reménykedtem benne, hogy Sam az.

-         Niall! – lepődtem meg.

-         Szia, hallottam, hogy elkezditek a kísérlettet. Gondoltam jövök én is, mivel csapattag vagyok.

-         Pe..persze gyere be – dadogtam

Beengedtem, és mutattam neki az utat a szobám felé. Eszembe jutott, hogy a könyvet az ágyamon hagytam, így gyorsan besiettem előtte, és eldugtam. Benyitott a szobámba, és kérdezés nélkül leült a fotelbe. Körülnézett, de most nem láttam rajta semmi gonoszságot. Mintha kicserélték volna! Megpróbáltam vele beszélni.

-         Mit szólsz?

-         Tündéres, és érdekes. Ahogy sejtettem.

-         Ezt, hogy érted? – néztem rá érthetetlenül

-         Úgy, hogy… - és egyszer csak egy fekete golyó jelent meg a kezében

-         Mit akarsz? – vettem magam elé a párnát

-         Szerinted egy párna meg fog védeni?

-         Bízom benne – hajtottam oldalra a fejem

-         Rosszul teszed! – kinyitotta a szekrényt és belökte a gömböt -, lépj be az átjárón! – parancsolta

Úgy tettem, ahogy mondta. Beléptem azon a különös feketelyuk szerű izén, és máris egy másik dimenzióban találtam magam. Mindent körülvett a sötétség, a növények elhervadtak, a házak romokban hevertek. Az embereken járvány honolt, állatokat nem láttam. Milyen különös hely ez? A mi világunk ellentéte volt. Niall is átért az átjárón, és becsukódott utána. Intett a fejével, én pedig követtem. Az utcák piszkosak voltak, ahogy haladtunk rajta, az emberek mindenki meghajolt előtte. Látszott rajtuk, hogy félnek tőle. Sajnos átérzem a helyzetüket. A szívem hevesen vert, a gyomrom görcsben volt, a kezem remegett. Féltettem Samet, vajon mi történhetett vele?! Soha nem szokott késni! Eszembe jutott, hogy megmutassam neki, lefényképezhetem. Elővettem a telefonom, és titokban elsütöttem néhány képet. Nem szerettem volna, hogy meglássa. Hírtelen hátranézet, én pedig gyorsan elraktam a telefont. Az utunk vége egy nagy házhoz vezetett. Rengeted ember állt az ajtóban. Mikor odaértünk egy falat alkottak nekünk, és mindenkinek, akinek volt kalapja levette, akinek pedig nem azok meghajoltak. Mikor a soron végigmentünk, egy nagy faajtó tárult elénk. Hatalmas oroszlánok, villámok, és egy varázsló állt. Niall villámokat szórt az ajtóra, ez pedig kinyílt. Az ajtó kinyílt, és csontvázak tömkelege vár engem. A ház belseje teljesen más volt, mint a kinti világ. Minden csillogott, tele volt pompával. Lépcsőn mentünk fel a toronyba. Ahogy egyre fentebb értünk a levegő egyre ritkább lett és hideg. Megbotlottam a lépcsőn, majdnem visszagurultam a földre. Elég magasan voltunk ahhoz, hogy ha innen leesek, szörnyethalok, így csak előrefele néztem, még fogni se tudtam semmit, mert nem volt korlát. Felértünk a tetejére, és megláttam valakit kikötözve egy nagy oszlophoz.